Vajda Zoltán

A határfeszegető

Új időszámítás kezdődött a futó életemben! Pár hónappal ezelőtt meghallgattam Balazs Simonyi “Nem azé aki fut” oldalán Szabó Gáborral, a Sashegyi Gepárdok alapítójával, edzőjével és kiváló futójával készített interjúját. Nagyon szimpatikus volt számomra amit a futásról, az edzésről és a táplálkozásról mondott. Elhatároztam, hogy megkeresem azzal, hogy szeretném, ha edzéstervet készítene nekem. Legnagyobb örömömre befogadott a csapatában. Remélem elő tudja csalogatni belőlem a bennem szunnyadó gepárdot és végre olyan futó leszek, ami mindig is szerettem volna lenni. Hogy milyenek az edzések? Kemények, de nem is vártam mást! Most már látom, hogy milyen az, amikor személyre szabott, jól megtervezett edzésterv alapján edz az ember, én nem az interneten elérhető információkból próbál barkácsolni magának valamit.

Amióta elkezdtem sportolni (kb. 11 éve) és „normál” módon táplálkoztam, folyamatosan gyulladásos sérüléseim voltak (Achilles, csonthártya stb.). Feleségem már régóta próbálkozott azzal, hogy váltsunk életmódot, de én nem gondoltam, hogy ennek lenne különösebb jelentősége. Éppen egy hosszan elhúzódó és semmilyen hagyományos gyógymódra (fekete nadálytő krém, nem szteroid gyulladáscsökkentő, röntgensugaras kezelés) sem reagáló sarokcsontgyulladásom volt, amikor elolvastam Thomas M. Campbell, T. Colin Campbell: Kína-tanulmány című könyvét, és azt mondtam, vágjunk bele. Néhány hét múlva elmúlt a gyulladás a sarokcsontomban. Nagyon meggyőző volt. Mindennek már több mint három éve: „2017. május 8. hétfő – vasárnap még kiettem a hűtőből a maradék húst, aztán növényi étrendre váltottam”.


Interjúk, cikkek:

Vegán Állatvédelem Egyesület interjú
Kezdő Vegán Tippek Futóknak
Pahrump Valley Times cikk
Hírös.hu interjú

Fontosabb eredményeim:

Ultra Tisza Tó, Tiszafüred. Ultrafutó verseny, 65 km, 2020, 1. hely
Korinthosz Ultrafutó verseny, 80 km, 2019, 1. hely
Wizz Air Félmaraton, Budapest, 21 km, 2019, M55 1. hely
Ultrabalaton Ultrafutó verseny, 212 km, 2012, 2. hely
☺️ Spartathlon, Nemzetközi Ultrafutó verseny. Athén-Spárta (Görögország), 246 km, 3X teljesítő
☺️ Badwater Ultramaraton, Death Valley, 217 km, 1X teljesítő
☺️ Cappadocia Ultra-Trail terepultra, 119 km, 3730 m szint, 1X teljesítő
☺️ Ultra Milano Sanremo, 280 km, 1X teljesítő
☺️ Ultra-Trail Hungary terepultra, 112 km, 1X teljesítő
☺️ Kinizsi Százas Teljesítménytúra, 100 km, 36X teljesítő