Életmódváltás

Itt a tavasz, a megújulás időszaka. Te is érzed magadban a késztetést, hogy változtass és ahogy a természet, megújulj? Szeretnél fittebb lenni, egészségesebb életmódot folytatni? De nem tudod, hogy állj neki? Ebben és sok másban is tud segíteni egy életmód tanácsadó. A Hat Alma Életmód Műhely alapítójával, Dr Juhász-Keglovits Klárával életmód-orvossal készült interjúból kiderül, hogy hogyan.

Mesélj nekünk a Hat Alma Családi Életmódműhelyről, kik vagytok, mivel foglalkoztok?

Ha röviden össze kéne foglalnom a lényeget, ez lenne a küldetésünk: szeretnénk hozzájárulni az emberek egészség-tudatosságához, egészségértéséhez, és ahhoz, hogy képesek és hajlandóak legyenek felelősséget vállalni és tenni a saját egészségükért. Az életmód hatalma ugyanis óriási, és a felelősség mellett ez egy fantasztikus lehetőség is.

Hogyan fogalmazódott meg benned, hogy szükség lenne egy ilyen központra, ahol az emberek segítséget kaphatnak az egészséges életmóddal kapcsolatban?

Amellett, hogy mindig is az egészséges életmód érdekelt, emberekkel szerettem volna foglalkozni, leginkább ezekért lettem orvos. Amikor megtudtam, hogy létezik életmódorvostan, úgy éreztem, megtaláltam azt a témát, amit már régóta kerestem csak nem tudtam, hogy létezik.Van egy személyes inspirációm is, ez pedig a tánchoz kapcsolódik. Korábban jártam egy klubba, a Forgách utcába, ahol volt minden: többféle táncóra, erőnléti edzés, büfé mindenféle hideg és meleg ételekkel és mindenki Gézabácsijával. Reggeltől estig bármikor lehetett menni önálló gyakorlásra is, volt egy kis szekrényünk, ahová behordhattuk a fél életünket, és persze ott voltak a barátok, akikkel az edzések előtt és után lehetett bandázni. Imádtam, gyakorlatilag ez volt a második otthonom éveken át, azóta sajnos megszűnt. Egy ilyen jellegű otthont szeretnék majd teremteni a hozzám hasonló érdeklődési körűek számára, ahol egy helyben lesz elérhető minden: többféle sportolási lehetőség, egészséges ételek, valamint a konzultációk a szakemberekkel, és egy klassz kis közösségi tér, ami a második otthonunk lehet. Ezért is az a mottónk , hogy „Otthon vagyunk egészségben”.

Ez nagyon jól hangzik és biztos vagyok benne, hogy van is rá igény. Mi az, ami ebből a tervből már megvalósult?

Egyelőre heti egy táncos átmozgatást és alapos stretching órát tart Szalontai Kata. Kata versenytánc- és boogie-woogie műfajokban is magas osztályban versenyzett és ért el bajnoki címeket, ezeket oktatja, valamint gerinc- és stretching tréner. Készül a videótárunk is, hogy otthonról is lehessen velünk mozogni. A konzultációk jelenleg online zajlanak, én magam is tartok átfogó életmódorvosi konzultációt, az életmód 6 pillérjéről. Van dietetikus kollégám, Balog Ágnes, és klinikai szakpszichológusunk -sportpszichológusunk, dr. Majoross Kinga, aki egyéni, pár- és családterápiát is vállal. Valamint hamarosan indulnak tematikus csoportjaink, ahol a hasonló élethelyzetben lévők találhatnak a közösség támogatására szakember vezetésével. Indítunk erőszakmentes kommunikáció gyakorlócsoportot is. Nyárra pedig családi élménytábort szervezünk, ahol egyszerre valósul meg a közösségépítés, az egészséges étkezés, a testmozgás, a természet közelsége mint kikapcsolódási lehetőség.

Említetted az életmód 6 pillérét, mit jelent ez pontosan?

Tápanyagdús érkezés, elsősorban növényi alapokon, feldolgozatlanul. Rendszeres testmozgás, stresszkezelő technika rendszeres gyakorlása, megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, támogató társas kapcsolatok ápolása és a függőségektől való függetlenség.

Hogyan lettél életmód tanácsadó, ráadásul doktor, és mit is jelent ez pontosan? Miket tanultál és milyen területeken vagy kompetens szakember?

Általános iskolai biológia tanárom keltette fel az érdeklődésem az ember működése iránt, ekkor döntöttem el, hogy az orvosi egyetemre akarok menni, persze fogalmam sem volt róla hogy ez mit fog jelenteni a későbbiekre. Az úton többször el is bizonytalanodtam, hogy tényleg ezt akarom-e, de végül mindig meglett az az ok és az az irány, amiért és amerre érdemes volt továbbmenni. Így próbáltam ki először irodai jellegű orvostanácsadói munkát, majd doktori iskolát, ahol versenytáncosok szívének edzettségi jeleit vizsgáltuk ultrahanggal, míg végül belevágtam a gyermekgyógyász szakképzésbe. Ezalatt az idő alatt találkoztam az életmódorvoslással és ezen belül a teljes értékű növényi alapú táplálkozással. Mindkettő felért egy megvilágosodással, elképesztő volt látni azt a hatalmas mennyiségű és jó minőségű tudományos bizonyítékot, ami alátámasztja ezeknek a végtelenül egyszerű, olcsó és hozzáférhető módszereknek a hatásosságát és megmagyarázza a működésüket. Beleástam magam a témába és 2020-ban lehetőségem nyílt néhány orvoskollégámmal online felkészülni és letenni a nemzetközi életmódorvos szövetség vizsgáját. A fent említett hat területről tanultunk részletesen, arról, hogy hogyan kell ezeket a gyakorlatban alkalmazni és milyen hatásmechanizmus áll mögöttük, valamint a területek közti összefüggésékről is. A szokások megváltoztatásának pszichológiájáról, és a páciensekkel való kommunikációról, hogy hogyan tudunk segíteni nekik ezen az úton. Tehát nem csak azt tudjuk, hogy zöldségeket enni és sportolni egészséges és hogy az egészséges szokásokat nehéz megtartani, hanem az ezek mögött álló molekulár-biológiai és neurokémiai folyamatokat is, ami számomra végtelenül izgalmas. Viszont az benne az igazán varázslatos, hogy nem szükséges pontosan ismerni, mi zajlik bennünk, ahhoz, hogy a módszereket sikerrel alkalmazzuk a saját életünkben. A hat pillér egyébként szorosan összefügg, például a táplálkozás mellett az alvás és a mozgás is befolyásolják a bélflórát, ami pedig kihat többek közt a hangulatunkra. A támogató társas kapcsolatok önmagukban is meghosszabbítják az életet és mivel általuk könnyebb az egészséges szokásokat megtartani, így közvetve is javítják az egészségünket.Az életmódváltás nehéz, és fontos tudnunk, hogy a páciensünk hol tart ebben a folyamatban, és ennek megfelelően hogyan tudjuk a legjobban támogatni őt: még győzködni kell vagy már megerősíteni, vagy a kivitelezés részleteiben gyakorlati tanácsokkal segíteni neki. Fordulhatnak hozzám, hozzánk azok, akik a táplálkozásukon szeretnének jav ítani, akik többet – vagy jobban – szeretnének mozogni, akiknek a stresszkezelésben, társas támogatásban vagy káros szerhasználatról leszokásban kérnek segítséget.

Mit tanácsolnál azoknak, akik nem tudják, hogyan kezdjenek neki az életmódváltásnak?

Két taktika van, mindkettő beválhat, attól függően, hogy mekkora a “baj”. Ha valakinél már kialakult betegséget szeretnénk visszafordítani, akkor érdemes egy nagy levegőt venni és a kezdeti lendületből gyorsan sok mindent megváltoztatni, mivel a nagymértékű változtatások eredményeképpen gyorsan sokkal jobban fogja érezni magát az illető. Annyival jobban, hogy ez már elegendő inspiráció lesz az egészséges szokások fenntartására.Ha megelőzni szeretnénk a betegségeket, meglevő egészségünket fenntartani, gyermekeinknek a legjobbat megadni, akkor a kis lépéseket javaslom, mert a fokozatosság sokat segít az új szokások beépítésében.Mindkét esetben fontos a gondos tájékozódás és tervezés. Érdemes lehet szakembert is bevonni, de mindenképpen hiteles forrásokból olvasni, tanulni. Alakítsuk a környezetünket is úgy, hogy az egészséges választás legyen a legkönnyebb.

Sportolók is fordulhatnak hozzátok?

Elsősorban az úgynevezett egészségsporttal foglalkozunk, ami az egészség megőrzését vagy helyreállítását célozza, ebben tudunk segíteni. A versenysport sajnos nem mindig szolgálja az egészséget, viszont ez esetben is sokat lehet tenni a többi pillér mentén egy kiegyensúlyozott életmód érdekében. A megfelelő üzemanyag (amit eszünk), regeneráció (stresszkezelés és alvás) és a társas támogatottság, valamint a káros szerek kerülése nagyban javítja az általános egészségi állapotot, így a sportteljesítményre is jó hatással vannak. Például a pszichés felkészülés erejét már régebben felismerték, és újabban számos élsportoló áll növényi étrendre és ér el sokkal jobb eredményeket, mint a váltás előtt.