„A futás sokak számára csak értelmetlen időtöltés, ami ráadásul nagyon fárasztó. De ha megtaláljuk a futásban a fáradtságon túl a szépséget és az értelmet, akkor talán egy másik értelmetlen időtöltésben is meg fogjuk találni – az életben.”
Ez egy idézet a Korlátok nélkül című filmből. Osztom a filmbeli edző véleményét, a futás célokat és élményeket ad, ami végső soron az életet teszi sokkal élvezhetőbbé. Élmények és célok. És játék! Az ember nem csak Homo sapiens, de Homo ludens is… A játékszabályok egyszerűek: az utca teljes hosszban futható, non-stop nyitva áll és várja az edzeni vágyókat!
Egyedül nem megy
Együtt minden könnyebb, a futás is. Ha csak egy szimpla edzést veszünk, a tudat, hogy az edző vagy a többiek néznek, máris jobb eredményt ígér. Ez tényleg másodpercekben mérhető! Sokszor előfordult velem is, hogy egy reggeli magányosan és csigalassúsággal elvégzett futás után az esti edzés a csapatommal szenzációsan sikerült. Erősnek éreztem magam, és a vártnál lényegesen gyorsabban futottam. Hiszek abban, hogy energiáinknak jó esetben 80-90%-át használjuk csak fel. A többi vésztartalék, amit csak akkor mozgósítunk, amikor veszélyben forog az életünk. A vésztartalékot többek között az adrenalin hívja elő, ezért is tudunk a versenyek rajtjánál olyan észrevétlenül, magunkhoz és a távhoz képest túl gyorsan futni.
Fel a fejjel!
A negatív gondolatok határt szabnak teljesítményünknek. Ha hiszünk valamiben, például, hogy 1 óra 40 perc alatt le tudjuk futni a félmaratoni távot, akkor az nagyban hozzájárul a sikerünkhöz. Sajnos sokan vannak, akik már eleve a kezdet kezdetén eldöntik, hogy képtelenek elérni a céljukat, az úgysem fog menni. Ezzel az attitűddel rengeteget foglalkoznak a sportpszichológusok, és általában nem az olimpikonoknak vannak ilyen jellegű problémáik. A sport szorgalomra, alázatos munkára és tiszteletre nevel, de ugyanakkor önbecsülésre és optimista hozzáállásra is. Lehetünk maximalisták, de ha túl magasra tesszük a lécet, szinte biztos elégedetlenek leszünk majd a teljesítményünkkel. És ha már saját magunk sem becsüljük azt, amit csinálunk, hogy várhatjuk el ugyanezt mástól?
Egyensúly teremtés
Nem azért futunk, hogy minél előbb túl legyünk rajta, mint ahogy az életnek sem a halál a célja. A futás maga az ÚT, amin keresztül megismerhetjük önmagunkat és persze a többi embert. Tehát fontos része életünknek, ne hagyjuk, hogy a munka, apró kényelmi dolgok a helyére lépjenek. Néhányan pont ellenkezőleg, szinte csak a futásnak élnek. Ők azok, akik azt szokták mondani, hogy két futóedzés között eltelt idő nem más, mint várakozás. Számukra a futás valószínűleg már kicsit több mint egyszerű hobbi. Életforma, ami stabilitást és biztonságot jelent az élet kusza útvesztőjében, amikor igazán önmaguk tudnak lenni.
Az egyszerűség dicsérete
Rengeteg időmérő szerkezet van forgalomban, amik nem mellesleg távolságot, pulzust, elégetett kalóriát is mérnek. Segítségükkel ma már lehetőségünk van több mint 100 részidő mérésére, közben zenét hallgathatunk, vagy akár tanulhatunk nyelvet is, kilométerenként tájékoztatást kapunk, milyen tempóval futunk, és mikor kezdjünk el gyorsítani… Ez mind nagyszerű és a többsége csakugyan hasznos. Jómagam is használok GPS-es órát, és a hosszabb edzéseimen hallgatok zenét is. Mégis azt javaslom, néha tegyük félre az MP3 lejátszót, hagyjuk otthon a lépésszámlálónkat, és egyszerűen csak fussunk annyit, amennyi jól esik! Zaklatott, stresszes életet élünk, főleg aki nagyvárosban lakik. Minden perc ki van számolva, magunkra sincs elég időnk. Legyen a futás a csendes szigetünk, ami nyugalommal és harmóniával tölt fel minket. Ennek érdekében mondom, hogy merjünk „csak” futni, hagyjuk belsőnket a futás által elcsendesedni.
Bajnokok ismérvei
Teher nélkül versenyzik, játékosan, tét nélkül éli meg a kihívásokat.
Tisztában van gyenge pontjaival, és mindent megtesz azért, hogy erősítse őket.
Kiegyensúlyozott, szerény és egyszerűségre törekszik.
Egyszer fent, egyszer lent; elfogadja, hogy a lent is az élet része. Így hamarabb átlendül a holtponton.
Optimista felfogása átsegíti a legnagyobb nehézségeken is.
Fájdalomkezelés
A fájdalomra fel kell készülni, mert jönni fog mindenképpen, bárhogy is edzettünk. Persze ez nem egy foghúzáshoz hasonló kellemetlenség. Inkább olyan érzés, mint mikor visszatartjuk a lélegzetünket. Pár másodpercig még jó, de fél perc után már csak nézünk, mint hal a szatyorban, végül az akaraterőnkön múlik, meddig bírjuk. Egy kis trenírozással akár percekig ki lehet tolni nem csak a lélegzet visszatartás idejét, de fel lehet a szervezetet készíteni a „fájdalomra” is. Én például amikor hegyen futok felfelé, gyakran Lance Armstrongnak képzelem magam, aki lehelet könnyedén pörög fel a legbrutálisabb emelkedőn is. Nem zavar, hogy Ő országúti biciklis, én meg egy maratoni futó. Magam elé képzelem azt a jelenetet, amikor 2001-ben az Alpe DHuez-en még búcsúzóul visszanéz Ullrich-ra, majd elképesztő ritmusváltással állva hagyja az egész élmezőnyt. Mindenkinek kell lennie a tarsolyában valami lelkesítőnek, ami kizökkenti az apátiából és erőt ad a nehéz helyzetekben. Nekem ez a momentum ilyen. Vagy Haile Gebrsellassie és Paul Tergat nagy csatája Sydney-ben az olimpiai 10 000m döntőjében. Végig együtt futottak 9800 méteren keresztül, majd amikor úgy látszott, hogy a magas kenyai győzni fog, az utolsó pár méteren valahonnan legbelülről összekaparta magát Gebre és egy gondolattal előbb esett be a célba. 26mp-es utolsó 200m! Alig hittem el, hogy megcsinálta… Hatalmas sporttörténeti pillanatok, amikből erőt meríthetünk.
Van egyéb trükk is, ami segítségünkre lehet. Ha képzeletben feldaraboljuk a futó távot mentálisan teljesíthető részekre, biztosan hamarabb célba érünk. Igazán emberes próbatétel közben -pl. ha a maratoni táv teljesítése során „fal”-ba ütközünk és jelentősen lecsökken a sebesség, más módszerekhez kell folyamodni.
Ha nagy a baj, lazítsuk el arcizmainkat, ne vicsorogjunk! Az arcizmok nagymértékben felelősek a testben kialakult feszültségért, ha ellazítjuk őket, a testünk is ugyanígy fog tenni. Tenyerünket lazán tartsuk szintén, vállunkat engedjük le és képzeljük el, hogy egy hópihe könnyedségével lépkedünk. Persze a hópihének nincs lába, de ha lenne, biztos könnyedén futna. Mindenesetre csak pozitív gondolatokat engedjünk meg magunknak, például vizionáljunk éljenző tömeget, képzeljük magunkat gazellának -vagy hópihének-, aki szinte erőfeszítés nélkül szökell előre.