2022. június 3-12.
A Sashegyi Gepárdok egy jó kis edzőtáborral kezdték a nyarat, Kétvölgyre, a Vendvidékre látogattak el (a helyszín ötletet és a szervezést nagyon köszönjük László Klárinak), hogy élvezzék a környék szépségeit és nyugalmát, és persze minél több kilométert gyűjtsenek a kerékpáros- és futócipőkbe. 
Jogosan merül fel a kérdés, hogy kik is azok a vendek? A Magyarországon előforduló szlovéneket hívják így, akik a Szentgotthárdtól délre, illetve nyugatra eső kis “ficakban” élnek.
Kétvölgy két falu, Várhegyalja (korábban Permise) és Ritkaháza összeolvadásából jött létre, a szlovén elnevezés is még erre utal: Verica-Ritkarovci, vend nyelvjárásban: Virica-Ritkarofci. A Ritkaháza elnevezés sem véletlen, a falu hatalmas területen terül el, de a házak egymástól messze, elszórva helyezkednek el. A lakosok (97 fő) 71 százaléka a legutóbbi népszámlálás szerint is szlovénnek vallja magát. 
A falu pont a határon helyezkedik el, ami rendkívül jó lehetőséget biztosított a változatos edzésekre, több olyan résztávos edzésünk is volt, amit részben a magyar, részben a szlovén oldalon végeztünk el. 
Pesti szemmel szinte felfoghatatlan, hogy mennyire nyugodt és forgalommentes a környék, volt olyan, határon átnyúló edzésünk, ami közben, 15 km alatt összesen 3 autóval találkoztunk. Általában napi két futás volt a menü, persze ez személyenként változó volt, attól függően, hogy ki épp mire készül, illetve attól is, hogy az aznapi első edzés hány kilométeresre sikerült. 
Mivel a terület az Alpokalja része, elképesztő tájakban gyönyörködhettünk. Nagy hegyek errefelé nincsenek, de azért síknak sem lehet nevezni a környéket, folyamatosan dimbes-dombos utakon „közlekedtünk”. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy csak Kétvölgyön a helyiek 15 dűlőt különböztetnek meg, ezeknek nagyon érdekes nevük van, mint például Gyrséc vagy Bárétyá. 
A természet is szinte érintetlen errefelé, ebben az is sokat segített, hogy az előző rendszerben határsávként funkcionált, így a nem helyi lakosok számára gyakorlatilag megközelíthetetlen volt, és művelésnek sem igazán vetették alá, természetesen az osztrák határ közelsége miatt is. Ehhez kapcsolódik több látványosság is, mint például a Hármashatár, ami Magyarország legnyugatibb pontja (nyugatabbra van, mint Bécs), illetve a Vasfüggöny Emlékhely, ahol egy meghagyott őrtorony és egy kerítés részlet is emlékeztet a sötét múltra. 
Most már természetesen szabadon átjárható a határ, ahogy ezt egyik csapattársunk meg is tette egy maratonfutás keretében. Már a magyar oldalra visszaérve, egy idős bácsit kérdezett meg az egyik falu határában, hogy miként tud eljutni a szomszéd faluba. A bácsi nem rejtette véka alá meglepettségét, amikor kiderült, hogy a futónk épp Ausztriából jön, és az onnan még legalább 15 km-re lévő Kétvölgyre szeretne visszajutni. Az uram, atyám ba****meg, ba****meg, amit a nyomatékosítás érdekében többször is megismételt. Majd pedig azt kérdezte, hogy:
„Mi van itt, Spartathlon?” 
De azért a csapat nem maradt nagyobb hegyek nélkül sem, egy gepárd különítmény ellátogatott Ausztria belsőbb részébe, és megmászta a 2120 méteres Großer Speikkogel csúcsot, egy könnyű 37 kilométeres futás (vagy inkább hegymászás?) keretében. Lélegzetelállító helyeken jártak a havasi gepárdok, lásd a mellékelt képeket. 
De talán a legizgalmasabb edzés az volt, amit Edzőbá a Hársas-tótól szervezett, és ígéretei szerint mindössze másfél kilométer könnyű terepet tartalmazott volna, tehát nem volt szükség terepcipőre. Ehhez képest az első faluból kiérve egyből egy mocsaras területen találtuk magunkat, bár ez még csak a bemelegítés volt. Ezután nem sokkal jött egy olyan dzsungel, ahova az előre feltöltött track nélkül biztos nem mentünk volna be, mert nem is igazán látszódott, hogy van ott út. Felüdülésnek jött egy hosszabb aszfaltos szakasz, de csak azért, hogy utána az országos kék túra útvonalában gyönyörködhessünk, és persze a sárban dagonyázhassunk, illetve a spontán kialakult tórendszereken át gázolhassunk kilométereken át. Az aznapi „rövid”, 23 km-es táv futói szerencsésebbek voltak, mert az ő mocsarukba kaptak vaddisznócsordát is. Edzőbá mentségére legyen mondva, hogy gyönyörű helyeken futottunk, és sokkal izgalmasabb és változatosabb volt így, mintha végig aszfalton haladtunk volna. 
A csapadékos időjárás valóban nem kedvezett a terepfutásnak, de állandó esőmágusunknak, Beda Szabinak hála, egyszer sem kellett esőben futni, már annak, aki vele együtt mozgott. és a napsütést is csak egy teljes napra kellett nélkülöznünk. 
A jó hangulat az edzéseken kívül is biztosított volt, főleg Székely Mózes retro diszkója által, amitől folyamatosan zengett a ház, néha még akkor is, ha az egész csapat edzésen volt. De természetesen a közös hengerelések, a nap levezető jóga és étkezések is folyamatos buli hangulatban zajlottak. Az már csak hab volt a tortán (szó szerint is), hogy épp a táborban sikerült megünnepelni Szabó Gábor Edzőbá születésnapját is (azt nem mondjuk meg, hogy hányadikat), egy kis karaoke party keretében, Tóth Szabi szervezésében, és aktív közreműködésével. 
Ha már szórakozás, Licsák “Kapitány” Zoli ihletésére még moziba is elmentünk és megtekintettük az új Top Gun-t, aztán pedig a szállásra visszaérve természetesen Zoli szakértette a filmet repülésszakmai szempontok alapján. 
De egy jó filmért nem is kellett feltétlenül moziba menni, egyik este a csapat együtt nézte meg Simonyi Balázs Ultra című filmjét, a többszörös Spartathlon teljesítő Boros Ricsi szakkommentálásával.
És hogy az edzőtábor zárása is tökéletes legyen, szombat este ellátogattunk a Rába menti Szlovén Nap keretein belül megrendezett Modrijani koncertre. Ők egy méltán világhírű szlovén sramli zenekar, akik hazájukban tényleg komoly népszerűségnek örvendenek (többmilliós Youtube nézettséggel), és most a helyiek és a mi nagy örömünkre is ellátogattak Kétvölgyre. Tényleg nagyon jó hangulatot teremtettek, olyannyira, hogy még Garai Ági és Tóth Szabi táncra is perdült a színpad előtt. Ráadásul azon szerencsések közé tartoztunk, akik egy közös képet is csinálhattak a zenekar tagjaival. 
Vasárnap, a hazautazás napján még egy könnyű 23 kilis futással oldottuk az izmokban keletkezett savat, hogy aztán útra kelve visszatérjünk fővárosi gepárd alomba… 
Egy fantasztikus, élményekben gazdag edzőtáboron vagyunk túl, ami remélhetőleg mindenkinek a hasznára vált, testi és lelki szempontból egyaránt. Jövőre? Veletek? Ugyanitt? 
